2013. július 27., szombat

"Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk."

Szóval már éppen úgy voltam, hogy jegelem egy jó ideig ezt a blogolás témát, mikor is végre megtalált az én kis Közönségem!! Nem hittem volna, hogy ilyen sokáig fog tartani, mire rájönnek hol bujkálok, de úgy érzem, hogy megérte kivárni, mert amit kaptam, az még annál is jobb, mint amit elképzeltem!
De kezdjük az elejétől, hogy azok, akik nem tartoznak a rajongóim közé (úgy érzem, hogy szoros kapcsolat van közöttünk) azok is megértsék. Szóval este felmentem megnézni az e-mail-eimet és meglepődve tapasztaltam, hogy legalább öt új megjegyzés érkezett az egyik bejegyzésemhez és ez nem más, mint a Szent Johanna Gimi Útvesztő című műről írott véleményem. Hát rögtön nekiláttam elolvasni őket és a hatás felülmúlhatatlan volt.
Tudjátok vannak olyan napok, amikor semmi sem sikerül... elalszol, majd kiderül, hogy elfogyott a gabonapehely és mindezek után fájó szívvel kell tudomásul venned még azt a tényt is, hogy a tegnap esti koncert után a hajam fullasztóan füst szagú lett. Eltelik komótosan a nap, de érzed, hogy most nem lesz igazán jó kedved és akkor, mint derült égből a villámcsapás meglátod, hogy a blogodon a (most már kétségkívül kedvenc) bejegyzésed alatt ott vannak ezek a kommentek és akkor... bebizonyítod a világnak, hogy igenis egy perc megváltoztathatja a kedvedet!
Nem is tudom leírni, hogy milyen jó érzéssel tölt el ezeknek a hozzászólásoknak az olvasása, őszintén bevallom, hogy nagyon rég volt már olyan pillanat, amikor akkorát röhögtem, hogy sikerült leköpnöm kólával a monitort. Utána persze megbántam, hiszen a szénsav mindig fájdalmas emléket tud hagyni az ember orrában ilyen helyzetekben, de úgy gondolom megérte.
Szóval csak ennyi. Szerettem volna eldicsekedni, hogy új olvasótábort vonzottam magamhoz. Végre megtaláltam azt a réteget, akik aktívan véleményt tudnak nyilvánítani. Igaz, hogy agresszívak, igaz, hogy a stílusuk elítélhető, igaz, hogy nem mindig tudnak helyesen írni, igaz, hogy érvelni sem tudnak, csak szitkozódni, de én így szeretem őket.
Persze ne tartsatok konfliktusfüggőnek, de valahogy mindig is mosolyt tudott az arcomra csalni az, amikor néhány ember az alapvető illemszabályokra fittyet hányva meg sem értve a szabad véleménynyilvánítás lényegét (és persze a másik mondanivalóját) tűzzel-vassal jönnek, hogy majd "jól megfenyítenek" valakit.
Valahogy megvan ennek a maga bája, úgy hiszem.