John Galsworthy: A sötét virág
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Tavasz-Nyár-Ősz. Ebből a három nagy részből áll a könyv és Mark Lennan szerelmi életét tudhatjuk meg belőle. Hát mit mondhatnék Marknak: Nagy kujon vagy, semmi kétség! Nem elég, hogy már az első oldalaknál megtalálta az akkori „igaz szerelmét”, nem elég, hogy férjes asszonyról van szó, nem elég, hogy feldúlja a házasságukat, még le is cseréli egy másik nőre?! Most mondhatnám, hogy annyira tipikus férfi viselkedés ez, de remélem, hogy nem. Mindig csak az kell neki, amit nem kaphat meg: vagy túl idős nő, vagy férjes asszony vagy egy szinte gyermek a „mindent elsöprő szerelmének” az áldozata. Ajjj, kérlek! Nem tudna megmaradni a facér, korban hozzáillő nőknél?! A könyv stílusa sem tudott magával ragadni, lehet, hogy az évszakok közötti nagy szünetek miatt, amiket tartottam vagy csak Markkal szembeni ellenszenvem miatt, de ez a könyv nálam nem váltott ki nagy hatást. Még annyira sem bosszantott fel, hogy elképzeljem, ahogy felpofozom a főszereplőt…
Kosáryné Réz Lola: Különös ismertetőjele nincs
Egyetértek a fülszöveggel: ez tényleg egy méltatlanul elfeledett könyv, nem tudom, hogy az írónőnek a többi regénye is ekkora felbolydulást tud-e okozni nálam, de mindenképpen ki kell derítenem! Egyébként az öt csillag meg a kedvencelés sok mindent elárul a viszonyomról a könyvhöz, bővebben most nem tudok írni róla, mert akkor vissza kellene zökkennem a valóságba, és még egy darabig együtt szeretnék lenni Etelkával, Lőrinccel, Ákossal, Magdával, Sárikával, Lacikával és Jusztival.
Szophoklész: Antigoné / Oidipusz király
Antigonét már korábban olvastam és nem értettem/értek egyet vele abban, hogy a testvér fontosabb a tulajdon gyermekeinél, mert bármikor szülhet másikat… Bár ezt a vérfertőzés miatti bolondságnak a számlájára írom. Oidipusz király drámájánál pedig felmerült bennem egy kérdés, amit Neonak tett fel az Orákulum: Akkor is lelökte volna a vázát, ha nem szól, hogy vigyázzon a vázára?
Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Igazán olvasatta magát, maga a történet is érdekes, még ha nem is hat az újdonság varázsával – bár merem állítani, hogy senkinek se.
Maga az elgondolás, hogy egy ember két külön személyiséggel és kinézettel rendelkezzen elgondolkoztató, de már megint, mint a Frankenstein-nél és a Láthatatlan embernél is, a legnagyobb gondom az, hogy nagyon rövid és nincsenek jól kidolgozva a szereplők, így nem tudtam megszeretni őket.
Bár az eredeti elgondolásomat, miszerint Jekyll disszociatív személyiségzavarban szenved, megingatta a végén lévő beismerő levél, de hiszem, hogy csak véletlen egybeesésről van szó. Viszont, ha az elméletem helyes, akkor felmerül a kérdés milyen durva traumát kellett elszenvednie Dr. Jekyll-nek, hogy előjöjjön Mr. Hyde? Áh.. igazán olvastam volna még tovább..
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Kicsit hasonlít A csodálatos Waverley-kerthez, (vagy az hasonlít ehhez?) sőt nagyon sok hasonlóságot észrevettem. Mivel a Waverley-kert sem tudott elvarázsolni, ez sem lett kedvenc, bár sokkal jobban tetszett, talán mert többet mesél az ősökről (de nem eleget).
Én szegény Jennyt sajnálom a legjobban, ő a legönzetlenebb karakter, és mégis csak ő szívja meg: a lánya inkább őt utálja, nem az apját, aki jobban megérdemelné; míg az anyja egyáltalán nem foglalkozott vele kiskorában, Stellával mégis jól elvan; Will hányszor megcsalta, hányszor hazudott neki, de Lizával mégsem viselkedik így; Stella is inkább az anyjára haragszik, mikor új barátja lett, nem az apjára, nem is Lizára, nem is Mattre, csak Jennyre.
Szóval szegényre tényleg rájár a rúd. Én ennyi igazságtalanságtól már régen megőrültem volna, de ő mintha észre se venné.
Egyébként bármennyire is sajnálom Jennyt, nem ő lett a kedvenc karakterem, hanem Elinor Sparrow és Juliet Aronson.
Elinor, bár nem a legtökéletesebb anya, de talán a legőszintébb ember, akár tetszik amit mond, akár nem, de igaz. Büszke, becsületes ember, akinek az életéről szívesen olvastam volna többet. Mondjuk Jennyn és Stellán kívül, bármelyik Sparrowról szívesen olvastam volna.
A másik Juliet Aronson, akinek nincs se különleges képessége, se Torta-háza, de van egy gyilkos anyja, és sokkal talpraesettebb, mint az összes szereplő együttvéve. Nem nyavalyog folyton, pedig neki igazán lenne oka, hanem megpróbál jót kihozni abból, ami van.
A történet vége túl romantikusra sikeredett, mindenki együtt van mindenkivel, Jimmyről, aki leginkább a kicsi Willre hasonlít, kiderül, hogy mégse olyan rossz, mindenki túláradóan boldog, na jó, kicsit szomorkodnak Elinor miatt, de mivel rajta úgyse lehetett volna segíteni, minek szomorkodjanak annyit?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése