2012. szeptember 30., vasárnap

Ars poetica előzetes

Kellene egy ilyet is csinálnom, így három-négy hónap után... De még mindig nem döntöttem el.
"Majd holnap" - Scarlett után szabadon...
Pedig mikor tanulnom kellene, akkor tökéletes megfogalmazom magamban, de így, hogy van szabadidőm nem érzem a kísértést. Ha a lustaság fájna... én morfium-túladagolásba halnék bele!
(Imádom a vízjeleket)

2012. szeptember 28., péntek

Kísértés a köbgyökön

Végre beszereztem a pusztulásom könyvét, ami bizonyítja, hogyha elkezdődik az agyleépítés, nincs visszaút...
Napokon, heteken keresztül voltak lidérces álmaim ezzel a könyvsorozattal kapcsolatban, hogy mégis mikor tudom megszerezni, küzdöttem a lelkiismeretemmel, hogy ellenálljak a könyv csábításának, de végül a kiszámítható szerelmi szál, a gimis hangulat és a tini napló stílus győzedelmeskedett felettem. Úgyhogy bevetettem az összes informatikai tudásomat és hozzáfértem ahhoz a fájlhoz, amit mindenki csak saját felelősségére olvashat el. Még küzdök magam ellen, hogy bele merjek-e kezdeni, de érzem, hogy elhatalmaskodik rajtam ez az érzés.
Ez nagyobb, mint én... Egyedül nem bírok vele.

JÖN! JÖN! JÖN!
 


































Már a borítója is ezernyi kérdést vet fel...
Hol lett volna először Cortez szülinapi bulija? Miért változott meg? Hol lesz most? Vajon Reni elmehet? Dave-nek miért egy számítógép a profilja? Miért van egy rózsaszín HB-s ceruza a borítón? Ki tanult meg rajzolni? Kinek a szívecskés lakata van a ceruza alatt? Miért pont szívecskés? Honnan szerezte Reni? Miért van a csontvázra ragasztva a neve? Miért rajzszöggel? Nem fáj neki? Miért szereti Carlos Bécset? Talán elutazott valaki Bécsbe? Vagy talán Carlos? Miért van rajta napszemüveg? Mibe süt bele a Nap?? Hová tűnt az a kacsaszájú csaj, aki az első könyvön volt rajta? Miért így fogja a fényképezőt? Nem tanították meg neki, hogy nem így kell használni? A rózsaszín és a zöld mióta illik egymáshoz? És miért nem a név van beleírva a vignettába??

Rengeteg kérdés és nem hiszem, hogy kapok mindre választ...

2012. szeptember 27., csütörtök

Őszi könyvvásár

Túlestem az ez évi első őszi könyvvásárlásomon, és két olyan könyvhöz is sikerült hozzájutnom, ami már régóta pici szívem vágya. Tiszta boldogság és hallelujah van. Mondjuk Murphy most is megpróbált közbeavatkozni, ugyanis az egyik hosszú 5 órás (komolyan. esküszöm, nem túlzok...) szüneteim egyikét töltöttem Gyulán, amikor is betértem egy a sulihoz közeli antikváriumba, ahol még tavaly jártam és adakoztam könyvekért cserébe, és akkor nagyon, de nagyon örültek nekem. Mondjuk meg tudom érteni, nem hiszem, hogy van Gyulán még egy ilyen elvetemült állat, mint én, hogy ennyi pénzt ott hagy kevesebb, mint öt perc alatt. Na, mindegy, szóval azóta átalakították a boltot, és mintha jobban átláthatóbb most már, mivel fél perc alatt három könyvet -huss- kiválasztottam és szaladtam a pénztárhoz, hogy nehogy még valamit magamhoz kapjak, szóval szinte csukott szemmel rohantam át a bolton az idős nénihez, hogy ezeket kérem, most azonnal. Persze, csak azt felejtettem el, hogy nincs semmi pénzem (vagyis volt pár száz, de abból kávét akartam venni, mert még maradt 4 óra 59 percem a szünetből..) de sok kedves mosoly után (ami inkább tőlem származott) rábeszéltem, hogy tegye félre a könyveket és nehogy el merje adni másnak, mert ráuszítom a Másokat, és hogy holnap pont 11-re ott leszek és eljövök értük. Kicsit sem lehettem ijesztő és mániákus, mindenesetre beleegyezett, de láttam, hogy utána keresztet vetett, és elhadarta a Miatyánkat.
Másnap a megbeszélt időpontban ott voltam és az ajtót karmolászva követeltem, hogy engedjen be, ám nem kaphattam meg a könyveket, mert nem tudott visszaadni, így egész Gyulát körbejártam, hogy fel tudjam váltatni a pénzemet... Mert Gyulán reggel 11-kor egyik boltosnak sincs annyi pénze, hogy felváltsa... Kivéve Zolinak, a kocsmárosnak, azért ez sokat elmond az azon a környéken lakó emberekről. Meg rólam is, hogy névről ismerem... A lényeg, hogy fél tizenkettőkor a kezembe foghattam a drágassszágaimat:



 Narnia krónikáinak a negyedik része, nem mintha az első három meglenne, de majd meg akarom szerezni az összes részt. Egyszer... Igazából most jövök rá, hogy lehet hülyeség volt ezt megvenni? Először a második, harmadik részt kellett volna. Nyah... Ennyit a megfontolt vásárlásról.
 Ezt nem is tudom milyen rég szeretném! És eddig sehol se találtam, pedig úgy kerestem. Mondjuk jobban örültem volna annak a '94-es Európás kiadásnak, de most komolyan, én ezzel a Darth Vader logós kiadással is tökéletesen elégedett vagyok. (De nem olyan?!)
 Psmith meg szívszerelmem a nyár óta, és magaménak akartam tudni, hogy beteges kapzsiságomat kielégíthessem. Bár itt is jobban örültem volna a Cicerós kiadásnak, azok annyira vidám borítók, de mivel ez a Psimth sorozatom első darabja, így nem fog kilógni a sorból. (Maximum nem Jeeves mellé teszem...)

2012. szeptember 25., kedd

Országomat egy fülhallgatóért!


Ugyanis az enyémnek a fülbedugó része túl nagy az én félelmetesen kicsi füleimnek, és ezen okból kifolyólag nem tudok rendesen zenét hallgatni a buszon hazafelé jövet, ugyanis folyton-folyvást vissza kell dugdosnom a kilazult szerkezetet. Ilyenkor hiányzik igazán a fejhallgató korszak!
Mivel imádok zenét hallgatni és ezt az igényemet csak utazás közben tudom kielégíteni, ez a helyzet eléggé megvisel. Lehet túl komolyan veszem, de nekem ez most létfontosságú (na, talán annyira nem), mert ha az adott élethelyzetemhez/életérzetemhez találok egy tökéletesen passzoló számot (ami egy kívülálló számára talán nem tűnik tökéletesnek, de én bármely számra tudok olyan értelmezést találni, amitől mások agyvérzést kapnak) akkor azt addig kell hallgatnom, amíg nem kapok hányingert tőle.
Hogy miért?
Passz, ez egy ilyen Abbie-s dolog (ohh, imádok a saját netes nevemnek becenevet adni... -éljen a cinizmus-), mert megnyugtat, bár megoldani nem segít, de legalább segít elfeledtetni.
Háromszoros hurrá a problémamegoldó képességemnek!
Ezen sorok alapján kitalálható, hogy valami bántja piciny, érzékeny lelkemet és még a zene sem tudja enyhíteni a rám nehezedő nyomást.

Egyébként ezen válságos helyzetemben a gyógyírt két muzsika jelentené, megkérem senki se próbálja értelmezni, hogy miért pont ezek a "szomorú dalaim", mert semmi, ismétlem: SEMMI szomorú nincs bennük, sőt! De én ha ezeket meghallom könnyező bambi szemekkel az égre tekintve keresem a megoldást, miközben halkan dúdolgatom, és a refrénnél tátogva-ordítva (??) éneklem.
"I always wanted a real home with flowers on the window sill
But if you want to live in New York City, honey, you know I will"


Neee... ne is keresse senki az összefüggést a depis hangulat és a dalszöveg között.. MERT NINCS!(na jó, van, de senkinek a türelmét nem teszem próbára a magyarázattal)

"Take me away, a secret place 
A sweet escape, take me away  
Take me away to better days  
Take me away, a hiding place"

Most komolyan ez egy igazi életigenlő szám, tele életerővel és kitartással, nálam mégis az ellenkezőjét váltja ki..

Mondjuk nem aggódom, mert a szomorú számokon meg nevetni szoktam. De a következő szomorú szám hullámomig jó lenne egy rendes fülhallgató.

2012. szeptember 10., hétfő

10 nap alatt Toscana körül Willy Foggal, Poirot-val és Psmith-szel

Így utaztunk, csak picivel kevesebb afrikaival
Szóval én is voltam nyaralni, pont ott, ahol Heloise.
Minő véletlen!-gondolhatják egyesek. Hát én nem hiszek a véletlenekben, talán azért, mert együtt mentünk nyaralni. Vittük a kocsisokat is (AKA 'zurainkat) és elindultunk egy szép, napsütötte szombat délelőttön. Az utazás bonyodalmaival nem untatnék senkit, hogy milyen kényelmetlen volt a hátsó ülésen nekünk lányoknak, hogy közöttünk volt két hűtőtáska, ölünkben egy csomó cucc, hátunk mögött hátizsákok.. meg azzal sem, hogy milyen pihentető volt így aludni, és micsoda lelki nyugalmat éreztünk, mikor halált megvető bátorsággal (és sebességgel) éjszakai szerpentin körútra indultunk a két kialvatlan kocsissal.
Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Hisz' felért ez az utazás egy tucat Coelho könyvvel: többször is megértettem az élet értelmét, két világmegváltó gondolat között megfogadtam, hogy változtatok az életemen és annyit, de annyit imádkoztam, hogy ennél közelebb már nem is lehettem volna Istenhez.

Egyébként röviden a nyaralás: minden tutti frutti és fantastico volt, rengeteg kép készült a szépséges toszkán tájról, na meg rólam, és amint kedves utazótársnőmtől megkapom a gyönyörűséges és profi fotókat néhányat fel is töltök, akár akarja valaki, akár nem. Ez nem kívánságműsor, kérem szépen!
A nyaralás alatt viszont kiolvastam három könyvet is, most lehet gondolkozni, hogy az unalmas társaság avagy a sok autóút miatt volt, de mivel utazótársaim 70% ezt olvassa, ezért eloszlatok minden kétséget és beismerem, hogy csakis kizárólag a sok kocsikázás miatt volt! Ezt akár írásba is adom, sőt már adtam is.
Esküszöm, hogy az igazat és csakis az igazat mondtam, bíró úr!

Visszatérve: könyvek.
Elvittem magammal Verne Gyula: Nyolcvan nap alatt a Föld körül c. művét, Merle: Mesterségem a halál, Agatha Christie: Gloriett a hullának és Dumas: Monte Cristo grófját.
A Merle-t még a hévízi nyaraláskor kaptam, mert nem volt mit olvasnom és szépen tudok nézni, de még azóta se fejeztem be. Már a második vh-nál tartok, érzem, hogy mindjárt kitör, de nincs háborús-németes kedvem, ezért ezt elő se vettem, csak megutaztattam.
Dumas könyvét elkezdtem hazafelé úton, már az első fejezetnél járok, de ennyi és nem tovább... Talán az egyetem izgalmai hatására tovább fogom folytatni. De a másik két könyvet becsülettel kiolvastam! (Plusz egy Heloise-től kölcsönkértet)

Verne Gyula neve szerintem senkinek sem újdonság, nálunk is van egy egész polcra való a könyveiből, mégis eddig nem tudtam rávenni magam, hogy egyet is levegyek, de most a 10 napos utazás hatására arra gondoltam, hogy bővítsük ezt a 10 napot 80 napra, hisz' csak egyszer élünk, vagy mi! Kiskoromban egyébként nagy kedvenc volt Willy Fog-os rajzfilm, bár sosem értettem, miért állatok a szereplők...
(Apró megjegyzés: most meghallgattam a magyar zenéjét, és ... leírhatatlan élmény)
Már az első oldalakon meglepődtem, hogy nem a megszokott szereplőgárdával van dolgom, a neveket illetően, hanem Phileas Foggal és bandájával. Meg lett változtatva egyébként Willy (vagy Philly?) Fog személyisége is, egy teljességgel angol úriembert kaptunk, akit semmi, ismétlem: SEMMI sem tud kizökkenteni a halálos nyugalmából, ami már-már egy túlnyugtatózott lajháréval vetekszik, ami - mint tudjuk - alapból sem egy ideges állat. Néha felmerült a kérdés bennem, hogy ő vagy egy cyborg, akinek nincsenek érzései, vagy maga Chuck Norris. Ez egy örök kérdés marad, ám ahogy bevert egyet a detektívnek, a Chuck Norris-szal való hasonlóságok csökkentek, hiszen mégsem egy pörgőrúgás volt!
Egyébként végre egy jó könyvet olvastam! Már olyan régen volt, hogy tényleg élvezettel olvastam volna, de ezután megjött a kedvem a többi könyvhöz is. Hiába tudtam, hogy mi a vége (mert ugye a fülszövege a könyvnek iciri-picirit spoileres... na jó, igazából az a rövidített változata a könyvnek.), akkor is izgultam, hogy most akkor sikerül-e elérniük ezt a hajót, mikor veszi észre, hogy még nem futott ki az időből, vajon sikerül-e most elfogni őket.
Kicsi hasonlóságot fedeztem fel a könyv és A nevem Earl sorozat közt (fúúú, biztos a sorozatból készült a 132 évvel ezelőtti könyv). Kis hasonlóság, de mintha Phileas Fognak a karma miatt sikerült volna minden ilyen szerencsésen (vagy szerencsétlenül, hiszen nem akarom lelőni a poént). Ez a jó tett helyébe jót várj dolog, minden egyes probléma végén megjelenik: Phil, drágám eldönti, hogy azt a plusz valahány órát, amit sikerült megszereznie arra fordítja, hogy megmentsen egy máglyahalálra ítélt csajt, és már úgy volt, hogy lekésik a következő csatlakozást, de kiderül, hogy valami véletlennek köszönhetően még nem indult el a hajó. Kérdem én: mi ez, ha nem karma?
És ez mindig így van, valami önzetlen cselekedetet végrehajt, amire minden normális ember azt mondaná, hogy bocsi, de sietek. (Na azért valljuk be, ilyen nagy pénzösszegnél szinte senki sem állna meg jópofizni.)
De éppen ebben rejlik Phil, drágám varázsereje: a távolságtartó, érzelemmentes külső mögött egy igazán önzetlen és jó ember lakozik, ami miatt a legtöbb embertársam felnéz rá (vagy szerelmet vall a könyvnek -khm-).
De sajnos ennek a könyvnek is vége lett, így jött a következő:

Agatha Christietől legjobban a Poirot-s részeket kedvelem, mert a kis belga mindig meg tud nevettetni, bár nem hiszem, hogy szándékosan, de én jókat mulatok a fontoskodásán. Egyedüli gondom A. Christie könyveivel, hogy annyira, de annyira bonyolult a megoldás, hogy annak hallatán a fejemet fogva felsikítok. Nem nagyon ismeri az Ockham borotvája elvet, mert ilyen bonyolult gyilkosságokat és cselszövéseket még a legelvetemültebb brazil szappanopera író sem tudna kitalálni. Örülök, ha meg tudom tippelni a gyilkost, mert az igazi okot nem hiszem, hogy valaha is ki tudom találni... Kicsit olyan az összes A.C. regény, mint a benne néha felbukkanó Mrs. Ariadne Oliver regényei, túl van bonyolítva és az istenért se tudnám kitalálni az összefüggéseket.. de legalább ott van Poirot.
Ilyen kackiás bajusszal kiválóan lehet gonosz nevetést hallatni

A harmadik elolvasott könyvem azalatt a röpke 10 napos nyaralás alatt a méltán világhírűvé lett Forduljon Psmithhez!, kedvenc Bertie-m írójától Sir Pelham Grenville Wodehouse-tól. És most következzék egy mondat, ami mindent elárul a véleményemről: És én még azt hittem, hogy a Jeeves-es könyvek viccesek! 
Psimth karaktere kiváló: a mindig derűs nyugalmat árasztó szikla, akit semmilyen esemény sem tud annyira összezavarni, hogy ne tudjon mondani valami olyat, amitől hangosan nevetni kezdesz. Ez az a könyv, amiről ódákat lehet zengeni, amiből egy mondatot sem tudok kiválasztani, hogy bizonyítsam az állításomat, mert mind olyan jó, hogy az egész könyvet ide kiírnám. Ez az a könyv, amit feltétlenül meg kell szereznem! 
Viszont azt, hogy új kedvenc könyvet avattam-e arra nehéz válaszolni, mert Wodehouse-okhoz hangulat kell, lehet, ha újraolvasom már nem lesz annyira vicces.. (Na jó, de!) 
Kedvenc szereplőm egyértelműen és tagadhatatlanul Psmith, mert egyedi, vicces, jószívű, kitartó, jóízlésű, bár a monokli nem kéne, a fejemben öregíti. Olyan, mintha Bertie-t és Jeeves-et összegyúrták volna, csak a legjobb tulajdonságukat felhasználva.
Az alaptörténetet lehet klisésnek nevezni, hiszen a már jól ismert félreértésekből lesznek a bonyodalmak és poénok sztori lesz kibontakozóban, de a kivitelezés az már eredeti Wodehouse. Kedvenc főszereplőnk tisztában van a félreértéssel, és még csak nem is igyekszik felvilágosítani a másikat, hanem magában jókat mulatva kuszálja össze a szálakat, a más által rá osztott szerepét remekül alakítja, és viccesebbnél viccesebb kifigurázásokat olvashatunk. (Annyit használom a 'vicces' szót, hogy kezdek félni, hogy elkopik.) 
Ezután a fenomenális könyvélményem után folytatnom kell a Nyári zivatar-ral, ahol remélhetőleg újra feltűnik Psmith és tsa. (Bár a fülszövegét olvasva félő, hogy pont Psmith fog hiányozni innen...)

Ezek eléggé apró kis könyvbeszámolók lettek, ám még ruhákat kell mosnom, hogy holnap fel tudjak valamit venni, macskákat kell szutyongatnom, mert jó pár napos elmaradásom van, és pihennem is kell, mert ha behunyom a szemem még mindig érzem a kocsi zötykölődését.








Búcsúzóul, ne feledje senki se: a pé néma!!